Ronaldo egy "másik" labdával (espn.com)

Életünk a kezdetek és végek sorozata. Különböző szerepeket öltünk fel és idővel ezek jó része átalakul. Gyermeke vagyunk valakiknek, osztálytárs, szomszéd, pár, férj, feleség, később szülő, munkatárs, sportoló, és így is csak a sor elején járunk még. Van, hogy újratanulunk dolgokat, újraértelmezzük azokat. Gondoljunk csak arra, hogy ugyanaz a novella mennyire másképp szólt, amikor tizenhét évesen olvastuk, és 15 évvel később, amikor harminc fölött jártunk. Egy biztos, állandó változásban vagyunk, amelynek egy esetben van vége, vagy vallási, hitbéli beállítottságunktól függően még akkor sem.

Mi indíthatja el ezt a változást? Jellemzően külső körülmények jutnak először eszünkbe. Bizonyos életkorban „illik” bizonyos dolgokat tenni. Iskolába járásnak, családalapításnak és a megnyugvásnak is megvan a maga, társadalmilag szabályozott rendje. Természetesen kivételek mindig vannak, hatvan évesen is járhatunk egyetemre, nincs is azzal semmi gond! Van úgy, hogy változtatni kényszerülünk, egy külső kényszer, olykor sokként haló tényező indítja el a változtatást, amelyből nagyon sokszor valami nagyon jó dolog sül ki. Nemrégiekben mondta nekem egyik volt kollégám, aki hosszú idő után kényszerült más munkahely után néznie, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele, igaz, ő maga nem merte volna megtenni ezt a lépést önszántából! Ismerős a helyzet, igaz?

De lehetünk mi magunk is az, aki elindítja tudatosan a változtatást! Virtuálisan grabancon ragadjuk magunkat és szépen kiemeljük testünket és lelkünket a jó kis langyos vízből, ami sem nem forró, se nem hideg. Ez a mi kis komfort zónánk, egy viselkedési és szokás mintázat, amely bennünket, életünket jellemez. Megszoktuk, biztonságban érezzük magunkat, ismerjük, nincs meglepetés! Mert a változás, kedves olvasóm, bizony még mindig mindenkit megrémiszt. Félünk tőle, mint a mumustól a gyerek! Gondoljunk csak bele, a főnökünk kiír egy megbeszélést velünk, és amikor megkérdezzük, hogy miről fogunk beszélni, azt a választ kapjuk, hogy változások lesznek a cégnél, változások! Ilyenkor jellemzően összeszorul a gyomrunk. Nyilván ebben mi, úgy mindenki, egy kicsit hibás. Hiszen gyerekkorunk óta úgy szocializálódunk, hogy a változás nem feltétlenül jelent jót és természetesen legbelül mindig a biztonságot keressük, ilyenkor arra tudunk építeni, amit ismerünk!

A Magyar férfi vízilabda válogatott a röpladával ismerkedik (Kenyeres András)

Miért is lépnénk ki önként ebből a megszokott állapotból? Mert az igazi fejlődés, önismereti út, a teljesítmény, az eredményesség, ha úgy tetszik, az életben a nagy dolgok bizony a komfort zónánkon kívül vannak! Félreértés ne essék, a komfort zónánkra szükség van, oda mindig vissza kell találnunk, kell a biztonságérzet. De időről időre ki kell próbálnunk magunkat kinn a „vadonban”, ne üljünk a barlangunkban. Ne csak álmodozzunk arról, hogy milyen jó volna is vadászni, vagy hallgassuk mások történeteit! Írjuk meg a magunk történetét, amely persze nem feltétlenül lesz a következő Scorsese film forgatókönyv alapja, de miénk lesz. Rájövünk majd minden egyes próbálkozással, hogy mennyi minden rejlik bennünk. Kis lépésekkel kezdjük, ezekből pár példát bemutatok az alábbiakban. Kezdjük ezekkel és csak később, ezek után nehezítsünk rajta. Aki fél a magasságtól, nem feltétlenül kell a bungee jumping-gal kezdenie. Ha ezen az úton elindulunk, elérjük, hogy hatvan fölött ne legyen hosszú a bakancs listánk, hogy minden tétel rajta nem egy korábban kihagyott élmény utáni vágyódásról szól, hanem az új megismeréséről!

Kis lépések, amelyek segítenek, hogy kilépjünk a langyos vízből:

  • változtassunk napi útvonalainkon (akár tömegközlekedéssel megyünk, akár autóval, válasszunk rendszeresen másik útvonalat; új emberek, új helyek, új benyomások, kihagyhatatlan!)
  • legyünk előzékenyek egy napig (hagyjuk a cinizmust, szarkazmust otthon) – ez nekem különösen nehéz feladat;-)
  • érdeklődjünk a másikkal kapcsolatban, de tényleg! (hallgassuk meg a másikat teljes odafigyeléssel; rengeteget tanulhatunk, akár magunkról is)
  • tartsunk „ma nem fog felbosszantani” senki napot (ha a fene fenét iszik, akkor sem hagyom magam!)
  • a megbeszéléseken üljünk mindig másik helyre, másik ember mellé (figyeljük meg, hogy ha már egyszer leültünk valahol, jellemzően ugyanazt a széket választjuk később is; változtassunk ezen is!)
  • hozzunk szokatlan döntéseket (kis döntésekre gondolok itt: ételek választása, új ízek kipróbálása, igent mondunk egy olyan felkérésre, amelyre jellemzően nemet mondtunk volna)

Ezek igen kis lépések az emberiség számára, de neked naggyá válhatnak, ha tudatosan teszed őket! Próbáld ki, megéri!

Kenyeres András

kenyeres.com